Délelőtt a Tél előtt

Fotó: barnalaczy  időkép.hu

A Hámori tó látványa mámorító!
Fölötte opálos ég feszül.
A táj mint egy fenséges palota,
termét belengi az Ősz bús illata.
Kupolája alatt, hűs magányban
szívemre nyugalom települ.
A vízparton hullámfecsegés,
lusta csobbanások…
aztán minden apró zaj elül.
A levelek is némán peregnek a parton,
mely varázsütésre elcsöndesül.
Egy kidőlt fa törzsén üldögélek.
Összesimul végre a „kívül” s a „belül”.

A sétányon kamaszhorda csörtet,
durva hangjuk megtöri a halk harmóniát.
- Skacok, húzzunk el innen már a rákba,
a parkolóban vegyünk még piát!
Odébb megyek. Ők észre se vesznek.
Magunkra maradunk, az Ősz, meg én.
Hamuszín hófelhők lassan gyülekeznek,
a novemberi Bükk zorduló egén.